2011. szeptember 15., csütörtök

A Csíkszentléleki hárs a Köpeci szilt támogatja

Lassan egy év telt el azóta, hogy segítségetekkel megnyertem az Év fája versenyt idehaza, majd az idén tavasszal Európában is. Nagy teljesítmény volt, utcahosszal győzni a vetélytársak előtt. Az idei versenyt nézve már nem lesz olyan könnyű annak aki győzni szeretne.

Számos szép, öreg barátom vesz részt a környékről a megmérettetésben, ez egyrészt örvendetes, több érték kerül a felszínre, válik ismerté, de ugyanakkor felaprózza a szavazatokat is, csökkentve az esélyt, hogy az első hely elérhetővé váljon.

Jelenleg a két testvérem a Köpeci Szil és a Vágás Tölgy van jelen az élbolyban, valós esélyekkel a jó szereplésre, de amint már a tavaly is megtapasztalhattuk, nagyon hamar változhat a rangsor, lehetnek elsőkből utolsók.
Nehéz, de választani kell, segíteni egyik testvérem előrehaladását, ezért én a Köpeci Szil-t támogatom, mert ismerem a köréje csoportosuló embereket, az elhatározottságukat és talán neki van a legnagyobb esélye a végső győzelemre . De természetesen ez csak az én véleményem, a kérésem annyi lenne, hogy olvasd el a bemutatókat, leírásokat és támogasd az általad szimpatikusnak ítélt fát vidékünkről.

Bizonyítsuk be, hogy a tavalyi eredmény nem véletlen volt, régiónk számos természeti értékkel rendelkezik, melyet ismerjen meg a nagyvilág.

A csíkszentléleki hárs
zoldportal.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése